Pszichológiai est,
bábelőadás és télbúcsúztatás
A február sem maradt programok nélkül az Ingolstadti Petőfi Körnél.
Februàr 6-àn a Petőfi Péntek programsorozat idei első előadàsa keretében Balogh Jànos pszichológust hallgathattuk meg, aki nem mellesleg a Müncheni Regös Magyar Néptáncegyüttest erősíti KCSP-s ösztöndíjasként. Előadónk számos izgalmas és a mindennapokban jól alkalmazható módszert osztott meg azzal kapcsolatban, hogyan lehet felkészülni a nehezebb időkre. Előadàsàt az àltala írt haikuval zárta, ami bölcsen összefoglalta az elmondottakat és elgondolkodtatta a hallgatóságot is.
Dosis sola facit venenum
(Dózis teszi a mérget)
Hogy mire figyelsz,
Mérged és gyógyszered is.
Bölcsen adagold.
Február 7-én pedig az Ingolstadti Magyar Iskola és Óvoda vendége Kapusi Szabolcs bábművész volt, aki vidám darabjával, a Kàrpàti mackó történetével érkezett hozzánk, hogy közösen bűcsúztassuk el a telet.
Az előadàs végén hagyományos télűző hangszerekkel is megismerkedhettek a gyerekek (kereplő, kürt, kolomp) és még egy busómaszk is előkerült. Természetesen a farsang kötelező finomsága, a fànk sem maradt el.
Ingolstadt, 2026.02.22.
A lendület hava
Ambivalens a január; egyszerre a csendesebb, megfontoltabb tevékenységeink ideje és a lendületes évkezdet hava. Az ingolstadti Petőfi Körnél úgy gondolom e hónapra is a lendület jellemzőbb.
Alig ért véget a karácsonyi szünet, máris igyekeztek vissza a családok, az Ingolstadti Magyar Iskola tanárai és a Petőfi Kör lelkes tagjai, hogy január 6-án, Vízkereszt napján együtt énekelhessünk a Szent Konrád templomban más nemzetekkel együtt. Különleges eseményen vehettem részt, a templom dísztermében megterített asztaloknál énekeltünk szlovén, horvát és dél-amerikai közösségekkel a háromkirályokat ünnepelve.
Január 22-re, a magyar kultúra napja alkalmából az iskola felsőseivel egy rövid videót készítettünk arról, mit jelent nekik magyarnak lenni. Számomra irigylendő, hogy a gyerekek, milyen egyszerű őszinteséggel beszéltek arról, mit jelent a diaszpórában a magyarságuk. Nem kellenek sem cifra szavak, sem flancos tárgyak ahhoz, hogy kifejezzük, miben vagyunk mások mi magyarok és mit szerethetünk a kultúránkból; gyerekszemmel: elég a lángosra, a kürtöskalácsra, vagy a tőlünk messze lakó magyarul üdvözlő nagymamánkra gondolnunk.
Január számomra azért is a lendület hava az egyesület életben, mert az eddig lassan csordogáló tanfolyamaim közül a magyar mint idegen nyelv kurzus nagy lendületet kapott. Év elején csak úgy záporoztak az üzenetek és telefonok, annyi megkeresés, érdeklődés érkezett a tanfolyam iránt. Szerdánként Ingolstadt belvárosában egy jókedvű, a magyar kultúrát messzemenőkig szerető, lelkes csapattal tanulunk szavainkról, boncolgatjuk a magyar nyelvet, ízlelgetjük a nyelvünket olyannyira meghatározó magánhangzó-harmóniát és olvassuk magyar költők verseit a magyar kultúra napjára.
Az Ingolstadti Magyar Iskolába pedig hóhelyzet ide, influenza oda, januárban friss lendülettel és a meglévő elkötelezettséggel érkeztek a gyerekek és anyukák, apukák, hogy magyarbődi dalokat és táncokat tanuljanak és részt vegyenek a magyar oktatásban.
Advent az ingolstadti magyar közösségben
December 6-án az Ingolstadti Magyar Iskola és Óvodába is ellátogatott a Mikulás. A gyerekek reggeltől izgatottan várták a Mikulás érkezését. A kisebbek rajzoltak, ragasztottak, színeztek, a nagyobbak kódfejtőket, rejtvényeket oldottak meg, verset tanultak. A Mikulás a közös éneklés idejére lépett be és apró édességgel ajándékozta meg a gyerekeket, akik szorgosan, lelkesen készültek egész délelőtt a látogatására.
Luca napján, december 13-án pedig sor került iskolánk karácsonyi ünnepségére. A legapróbbaktól kezdve az ovisok, iskolások csodaszép karácsonyi műsort adtak elő, a mondókák, versek, dalok minden gyermek és felnőtt szívébe meghozták az ünnepet. A műsort barkácsolás követte, a gyertyaöntés és a papírcsillagok mellett óriási érdeklődés kísérte a nádsípok készítését, melyeket a koncertet előadó zenekar tagjai faragtak a gyerekekkel. A szülők sok-sok finomságot varázsoltak az ünnepi büfébe, mindenki kedvére válogathatott a puncs, mézeskalács és egyéb finomságok közül.
A délelőttöt a Caprapipes együttes fantasztikus koncertjével folytattuk. A koncerten különféle hangszerek szólaltak meg; többek között duda, furulya, klarinét és a hungarikumnak számító tárogató is. Duókoncertjük zenei anyagában a Kárpát-medence sokszínű fúvós muzsikái közül válogattak.
Az ünneplést karácsonyi dalok közös éneklésével zártuk.
KÖNYVBAZÁR
November 22-én 3. alkalommal rendeztünk könyvbazárt az Ingolstadti Hétvégi Magyar Iskola és Óvoda keretein helül.
Ezen a szombat reggelen a Reuchlin Gymnasium földszinti termében az asztalok roskadásig megteltek tarka könyvekkel, izgalmas és szórakoztató játékokkal. Ezenkívül CD-k, kártyák és puzzle-k között is válogathattak az érdeklődők: kicsik és nagyobbak, gyerekek és felnőttek egyaránt szemezgethettek a színes választékból.
A délelőtt folyamán lehetőség nyílt beszélgetésre is az iskola jövőbeni terveiről, rögtönzött könyvajánló is adódott egy-egy csésze kávé vagy tea mellett.
A nap végén kiderült , hogy az ingolstadti magyar családok szeretnek olvasni, hiszen több mint 250 könyv vagy játék találta meg új gazdáját.
Ingolstadt, 2025.11.22.
Az év legnagyobb magyar eseménye Ingolstadtban
2025. november 15-én lezajlott a 22. Katalin bál Ingolstadtban, ami az év legrangosabb magyar eseménye a városban.
Valóban az itteni magyar közösség legszebb és legnagyobb eseményéről beszélhetünk, melynek színvonaláról a meghívott zenekarok, együttesek, néptáncosok gondoskodtak, s melynek nagyságát mi sem mutatja jobban, mint a több mint 300 fős vendégsereg.
A bált Erös Cecília elnökhelyettes asszony nyitotta meg. Beszédében elmondta, hogy a Katalin bál Ingolstadtban immáron nagy múltra tekint vissza, hiszen a Petőfi Kör Magyar Kultúregyesület megalakulása óta a koronavírus két évének kivételével minden évben megrendezték az estet, idén tehát a 22. bált. Ez a folytatólagosság jól jelképezi a itteni magyar közösség létének bizonyosságát és a magyar kultúráért való folyamatos tenniakarását. Köszönetét fejezte ki az egyesület jelenlegi elnökének és motorjának, Sipos Mónikának és a bál további szervezőinek.
A Katalin bál fővédnöke Magyarország Főkonzulátusa München, akik személyes jelenlétükkel is mindig megtisztelik az ingolstadti magyar közösséget. Az est helyszínéül évek óta az Ingolstadti Színház díszterme szolgál. A beszédet Juhász Gergely konzul vette át, aki a Petőfi Kör sokoldalú tevékenységi körét, az aktív közösségi életet, az Ingolstadti Magyar Iskola és Óvoda gyermekeinek fontosságát méltatta, s frappáns hasonlatként kiemelte, hogy ’úgy robog itt minden, mint a Győrben gyártott motor az Audi négy keréken’. Majd az Ingolstadti Katalin bállal megnyitotta a bajorországi magyar báli szezont.
Mint minden évben, idén is színvonalas fellépések következtek. Az estet a Petőfi Kör Tulipán Gyermektánccsoport néptánca nyitotta meg. A kis ’Tulipánok’ hetek óta készültek a fellépésre, magabiztos tánctudásuk és a népzene iránti lelkesedésük a színpadon is megmutatkozott, ők felcsíki táncokat táncoltak. Őket a Regös München Magyar Néptánc Együttes követte, akik a bál megalakulása óta minden évben fergeteges műsorral és táncházzal készülnek. Ők szintén felcsíki táncokkal kezdték meg az ámulatba ejtő koreográfiájukat, majd nagyecsedi táncokkal folytatták műsorukat. A Tulipánokat és a Regöst is az Aranykutya népi együttes kísérte, akik Magyarországról érkeztek. A Regösök felcsíki táncokat tanítottak a bál táncházának részeként, ahol a vendégek is megtapasztalhatták a népzene és néptánc lélekemelő, közösségösszetartó erejét. A jó hangulatról a táncház után az Erdélyből érkezett Projekt X zenekar gondoskodott, az ő repertoárukból minden vendég megtalálta a magának való talpalávalót.. Az estet idén is a Szabó GmbH támogatta és a sok felajánlásnak köszönhetően színvonalas nyereményeket nyerhetettek a vendégek a tombolahúzáskor. A bál utolsó dalára és táncára éjjel kettőkor került sor, majd elcsendült a díszterem, hogy jövőre újra fogadhassa a lelkes magyar közönséget.
A bálon az ingolstadti Donaukurier is képviseltette magát. Bernhard Schaffer újságíró hosszasan méltatta újságcikkében az est felejthetetlen hangulatát, lenyűgöző fellépéseit, az Aranykutya zenekar és a vendégsereg majdnem transzállapotba kerülő, elbűvölő körtáncait. A nyomtatott sajtóban megjelent cikk színvonalas fotókkal egészült ki a bálról és a fellépőkről.
2025. november. 15.
Ingolstadt
Beszámolók az elmúlt eseményekről
Évindító ösztöndíjas szemmel
Elstartolt az év az Ingolstadti Magyar Iskolában.
Szeptember 20-án szombaton nyitotta meg az iskola a kapuit a tanulni vágyó magyar gyerekek és szüleik előtt. Az itt megszerzett tudás nagyon fontos, hiszen az Ingolstadti Magyar Iskola a konzuli modell szerint működik, tehát év végén a tanulók egy a magyar konzulátus által hitelesített igazolást kapnak arról, hogy magyar oktatásban részesültek.
A magyar oktatás fontosságát az évnyitón megjelent családok nagy száma is bizonyítja, a fantasztikus hangulatról pedig a Magyarországról érkező Lelkes zenekar gondoskodott. A legkisebbektől a legnagyobbakig közös énekléssel, tánccal alapozta meg a jókedvet az iskola tanári kara a zenekarral karöltve. Jó volt látni, ahogy a szülők is bekakcsolódtak a magyar népdalok éneklésébe.
A körjátékok, körtáncok után minden kisgyermek korosztályának megfelelően az óvó és tanító nénikkel az osztálytermekbe vonult. Természetesen az iskola a legapróbbakra is gondolt, és míg a nagyobbak órái zajlottak, a legkisebb tipegőket babaklub várta a szüleikkel.
Az ovisok, elsősök, másodikosok és harmadikosok külön-külön folytatták a délelőtt további részét és mindenki gazdagodott a magyar kultúra, irodalom, honismeret tananyagaival.
A tanév első napján a gyerekek háromszor negyvenöt perces tanórán vehettek részt. Ösztöndíjasként nagy szeretettel fogadtak, részt vehettem már első alkalommal a tanórákon. Németh Aliz a felsősök tanító nénije fantasztikus hangulatot teremtve mesélt a gyerekeknek Magyarország neves ünnepeiről. Augusztus 20-ra emlékezve friss, finom kenyeret kóstolhattunk házikészítű lekvárokkal és öröm volt látni a gyerekek lelkesedését.
A közös tanulás, uzsonnázás után a tanári kar megbeszéléssel zárta a napot.
2025.09.20.
Borbély-Szász Orsolya
KCSP ösztöndíjas
Táncház Münchenben
A nap nem ért véget az Ingolstadti Magyar Iskola évnyitójával, mivel várt minket este a müncheni Regös Magyar Néptáncegyüttes táncháza.
Mentorom, Sipos Mónika invitálására érkeztem meg a fergeteges táncházi hangulatba, melynek helyszínéül egy görög étterem szolgált. A talpalávalót itt is a Magyarországról érkező Lelkes Együttes biztosította. A Regös Néptáncegyüttes munkáját segítette az ingolstadti Tulipán gyermektánccsoport.
A táncházat a legkisebbekkel nyitották meg, őket játékos mozgásfejlesztő foglalkozások, diótörés és természetesen néptánc várta, míg a nagyobbaknak és a felnőtteknek ezután kezdődött a családi táncház.
Pörögtek a szebbnél szebb szoknyák, csattantak a csizmák, a jó hangulat egészen éjszakáig kitartott. Ösztöndíjasként hatalmas élmény volt látni a népzene és tánc közösségösszetartó erejét.
Az est folyamán folyamatosan érkeztek párok, családok, hogy beszélgessenek, táncoljanak, egyszerűen csak együtt legyenek és jól érezzék magukat. Nagy örömömre a Kőrösi Csoma Sándor program müncheni ösztöndíjasával, Balogh Jánossal is találkozhattam és remélem a jövőben sokszor találkozunk még magyar rendezvényeken.
Egyébként a Regösök gőzerővel készülnek a szeptember utolsó hétvégéjén megrendezésre kerülő Nyugat-Európai Néptáncfesztiválra, melynek helyszíne Stuttgart lesz.
München, 2025.09.20.
Borbély-Szász Orsolya
KCSP ösztöndíjas
Mesebőrönd
Tegnap, október 6-án megnézhettem, milyen is egy Mesebőrönd foglalkozás az ingolstadti Petőfi Körnél. Köszönöm, hogy részt vehettem, az esős, borús időjárás ellenére igazán mesés délután volt felolvasással, kreatívkodással. 😊
Az ingolstadti gyerekek és szüleik kedvét sem szegte a rossz idő, szép számmal érkeztek a Városi Könyvtár padlásterébe, hogy a mese bűvöletében elvarázsolódjanak.
A felolvasást, kreatívkodást Kiss Judit és Újvári Viola tartották. Tasi Katalin – Maros Krisztina A soknevű macska című humoros meséje hangzott el a látványos papírszínház keretében, a kreatív foglalkozáson pedig színes, vicces cicák készültek. A délután mondókázással, énekléssel zárult.
November 17-én Judit és Viola ismét vár minden meseszerető kisgyermeket a következő Mesebőrönd foglalkozásra. Igazán megéri elmenni. 😊
2025.10.07.
Borbély-Szász Orsolya
KCSP ösztöndíjas
Forradalom és szabadság - '56-os megemlékezés Ingolstadtban
Tàbortűz, barkácsolàs, tartalmas beszélgetés keretében emlékeztek meg az ingolstadti Petőfi Körnél 1956. október 23-áról.
Az 56-os megemlékezésről szóló előadàst Forradalom és szabadság címmel Dr. Borbély Tamàs történész tartotta. Az előadás első felében beszélt az 1956-os forradalom előzményeiről: Magyarország II. világháborút követő geopolitikai helyzetéről, a szovjet típusú diktatúra kiépüléséről és „módszereiről”. Ezt követően a forradalom kirobbanásáról, majd az elkövetkező napok legfontosabb eseményeiről tartott összefoglalót.
Az előadás második felében szóba került a szabadságharc emlékezete, az elnyomó diktatúra miként hallgatta el és hamísította meg a forradalomról szóló közbeszédet, illetve mindez hogyan változott a rendszerváltás után.
Az előadás után a résztvevők kötetlenül beszélgettek a forradalomról. Érdekes volt látni és hallani, hogy a jelenlévők között volt, aki személyesen élte át ’56 eseményeit Budapesten. A fiatalabb, Erdélyből származó hallgatók a ’89-es romániai eseményeket idézték fel, amit maguk éltek át. Végül a már Németországban felnőtt „legfiatalabbak” is szót kaptak, ők hogyan látják a közel 70 évvel ezelőtti magyarországi forradalom jelentőségét, miként viszonyulnak ’56 emlékezetéhez. Az előadást követően ötletek, tervek merültek fel, hogyan lehetne 2026-ban méltóképpen megünnepelni a 70. évfordulót.
A helyszín rendhagyó módon a szabadban volt, ahol hangulatos tábortűz körül ülve zajlott az előadás és az azt követő beszélgetés. Mindeközben a legkisebbeket kézműveskedés várta, őszi termésekből készültek a szebbnél szebb lampionok, dekorációk. A délutáni programot közös vendégvárás zárta, mindenki finomabbnál finomabb falatokkal készült. Forralt bor és forró tea, zsíros kenyér, langalló és sütemények kíséretében kerültek szóba a Petőfi Kör még hátralévő őszi és tavaszi programtervei.
Ingolstadt, 2025. október 23.
Borbély-Szász Orsolya
KCSP ösztöndíjas
Szüreti projekt a felsősöknél
Októberben az iskola legnagyobbjai különleges projekt keretében ismerkedhettek az őszi szüret hagyományaival és népszokásaival.
Németh Aliz, a felsősök tanára, aki egyben a győri Széchenyi István Egyetem hallgatója, (Diaszpórában magyar nyelvet és kultúrát tanító szakember szakirányú továbbképzés) egyetemi projektfeladatához kapcsolódan tervezte meg a foglalkozásokat.
A projekt keretében a gyerekek a szőlő eredetéről és elterjedéséről, a magyar szőlőfajtákról, a szüret hagyományairól és Magyarország borvidékeiről tanultak. Természetesen az illatos szőlő, mazsola kóstolása sem maradt el és szebbnél szebb szőlőfürtök, egy egész lugas készült a barkácsolás keretében.
A projekt második felében megidézték, milyen is volt egy szüreti bál, mindenki finomságokkal érkezett és csőszjátékokkal múlatták az időt.
Ingolstadt, 2025.10.25.
Borbély-Szász Orsolya
KCSP ösztöndíjas
Egy szombat délelőtt az Ingolstadti
Magyar Iskolában és Óvodában
November 22-én ismét megtelt iskolánk és óvodánk magyar énekkel, tánccal, könyvekkel és játékkal. Természetesen a tanulást sem feledtük.
A délelőttöt a Lelkes Zenekar táncháza nyitotta meg, kicsik és nagyok, gyerekek és felnőttek egyaránt énekeltek és táncoltak.
A táncház után minden csoport és osztály a termébe vonult, hogy megkezdjék a karácsonyi ünnepre való felkészülést, illetve haladjanak a tananyaggal, különböző projektekkel.
A Könyvbazár színesítette még a Magyar Iskola programját, mindenki kedvére válogathatott a gyermekeknek és felnőtteknek szóló irodalomból.
Ingolstadt, 2025.11.22.
Borbély-Szász Orsolya
KCSP ösztöndíjas